Regisztrációs adó kalkulátor 2024
Menü

Regisztrációs adó ügyintézés cégeknek


Mint tudjuk, minden, a Magyarországra behozott gépjárműre vonatkozóan, ideértve a céges járműveket is, regisztrációs adót kell fizetni eleget téve a 2003. évi CX. Törvény előírásainak. A regisztrációs adót a vállalkozásokra tekintettel a NAV állapítja meg és szabja ki, minden esetben egyedileg számolva az adó mértékét.

Regisztrációs adót azon cégeknek kell megfizetniük, akik külföldről behozott gépjárművet céges járműként használnak.

Az ügymenet itt is azzal kezdődik, hogy első lépésben fel kell a cégnek keresnie a Nemzeti Közlekedési Hatóságot. Itt a járművet át kell vizsgáltatni, hogy kiadják azt a határozatot, mely alapján a gépjármű forgalomba helyezhető Magyarországon.

Ezt követően lehet elindítani a vámügyintézést, mely során megállapításra kerül a regisztrációs adó mértéke.

Amikor ezek az ügyek elintéződtek, akkor következhet az okmányirodai ügyek intézése. Itt lehetséges a rendszámot megigényelni, majd ha ez meg van, akkor végezhető el a forgalomba helyezés.

A regisztrációs adó ügyintézés cégeknek egy folyamat, mely során szükség lesz különféle okmányokra, iratokra. A regadó befizetéséhez be kell mutatni a külföldi számlát, vagy ennek hiányában a kétnyelvű adásvételi szerződést.

Továbbá a külföldi forgalmi engedélyre is szükség lesz.

Regisztrációs adó ügyintézés cégeknek

Mi kell még a céges regadó ügyintézéshez?

Ezek mellett bemutatni szükséges az adott gépjármű műszaki adatlapját – magyarországi vizsgalap. Ha a jármű Unión kívüli országból származik, akkor a vámpapírt, valamint a vámhivataltól kapott VPID azonosítószámot is. 
Amikor a cég nevében egy megbízott személy intézi az ügyeket, akkor természetesen szüksége lesz egy megfelelően kiállított meghatalmazásra.

A céges regisztrációs adó nagyságát befolyásolja, hogy az adott gépkocsi milyen műszaki tulajdonságokkal bír, milyen környezetvédelmi besorolása van, milyen üzemanyaggal működik, és persze a hengerűrtartalom is befolyásoló tényező, valamint az is számít, hogy mikor volt a jármű első forgalomba helyezésének időpontja.

Az regisztrációs adó ügyintézés cégeknek nem bonyolult feladat. Feltétlenül szükséges a cég részéről egy aláírási címpéldány, egy bankszámla kivonat és egy 30 napnál nem régebbi cégkivonat bemutatása. Ezeken túl itt is szükséges meghatalmazás, amennyiben nem a cég képviselője intézi közvetlenül az ügyeket.

A vállalkozásoknak, vállalatoknak is érdemes tudni, hogy ma már a hivatal nem ad ki nyomtatott formátumú igazolást. A regisztrációs adó befizetése bekerül a központi rendszerbe és nyilvántartásba. Innen az okmányirodák az ügy intézésekor azonnal tájékozódhatnak az ügy rendezettségéről.
regisztraciosado.hu ©️ 2024